„Természetesen lehet változásokat érvényesíteni a dohányzás-szabályozásban, de ezek mögött mindig tudományos kutatásnak és bizonyítékoknak kell állnia.”
Patai András egykori ügyvezető elnök, Magyar Dohányipari Szövetség (megszűnt: 2011)
Bemutatkozás
A Füstölgők Társasága fontosnak tartja a dohányzás kultúráját és a kulturált dohányzást. Tagjaink között egyaránt vannak dohányosok és nem dohányzók. Társaságunk részt vett a nemdohányzók védelmében született törvény kialakításában. A társaság nyitott az értékekre, amit azzal is vállalunk, hogy több alkalommal rendeztünk Füstölgő Juniálist.
Bővebben...
Kis bárokban rá lehet gyújtani |
Írta: Füstölgők |
2014. november 14. péntek, 17:31 |
A holland kormány bejelentette, hogy a 70 négyzetméternél kisebb bárok, ahol nincs személyzet, csak a tulajdonos, mentesülnek a dohányzási tilalom alól.
A 2008 júniusában bevezetett dohányzási tilalom továbbra is érvényes az éttermekre, illetve a nem a tulajdonos által működtetett bárokra és a diszkókra. Az alkalmazott nélküli, kis bároknak azonban fel kell tüntetniük, hogy a hely dohányzó-e vagy sem. Ezzel az enyhítéssel a vendégek saját maguk dönthetnek arról, hogy dohányzó bárba szeretnének-e menni, vagy továbbra is igénylik, hogy védve legyenek a dohányfüsttől. Forrás: http://www.betegszoba.hu/cikkek/dohanyzas/a_kis_barokban_nem_el_a_dohanyzasi_tilalom/ |
Módosítás dátuma: 2014. november 14. péntek, 17:34 |
Játék
Igaz-e, hogy Európába Amerika felfedezése után került a pipa, a pipázás szokása? (1/10)
igen
nem, előbb
nem, jóval később