„Ahhoz, hogy egy felnőtt ember valóban dönthessen, hogy dohányzik-e vagy sem, szükséges lenne az építkező jellegű felvilágosításra már az óvodás kortól.”
Bemutatkozás
A Füstölgők Társasága fontosnak tartja a dohányzás kultúráját és a kulturált dohányzást. Tagjaink között egyaránt vannak dohányosok és nem dohányzók. Társaságunk részt vett a nemdohányzók védelmében született törvény kialakításában. A társaság nyitott az értékekre, amit azzal is vállalunk, hogy több alkalommal rendeztünk Füstölgő Juniálist.
Bővebben...
Visszavonták a szigorú tervezetet Oregonban |
Írta: Füstölgők |
2014. november 07. péntek, 15:59 |
Az amerikai Oregon visszavonta azt a tervezetet, amely alapján a nyugati állam teljes, közel 600 km hosszúságú partszakaszán betiltanák a dohányzást. A februári javaslat nagy vitát generált a polgárok körében. A tervezet készítői azzal magyarázták ötletüket, hogy a tiltás nyomán tisztábbá válnának a közterületek. Az ellenzők azzal érveltek, hogy a szabályozás bevezetése rossz döntés lenne, hiszen ha a dohányzást betiltanák, akkor semmi garancia nem lenne arra nézve, hogy legközelebb mást is megtiltsanak, csak mert az bizonyos csoportoknak nem tetszik. Az állam visszavonta a tervezetet, azonban a szemetelés elleni harcot nem adta fel: szemléletformáló oktatást indítottak, abban bízva, hogy ez is elegendő lesz ahhoz, hogy tisztábbá tegyék környezetüket. http://www.katu.com/news/local/Oregon-agency-wont-press-for-beach-smoking-ban--281860911.html |
Módosítás dátuma: 2014. november 07. péntek, 16:02 |
Játék
Igaz-e, hogy Európába Amerika felfedezése után került a pipa, a pipázás szokása? (1/10)
igen
nem, előbb
nem, jóval később